Szülővárosom, nem árultalak el

Elmegyek.
Riadt árnyékom
itt marad, 
kóborol utcáidon,
óriás árnyak szorításában.
Vágylak, de elmegyek.
Sebeim lassan
maguktól beforrnak.
Elmegyek...
De el bírok-e menni?
Hallom még
a föld dalát,
gyermekkorom tárnáiba visszavisz.
Bőröm belesárgul a vágyba,
betege vagyok, fulladok.
Elmegyek...
Lefele kanyarog az út,
senki se tudja, hová.
Hideg
vakítja szememet.
Elkövetetlen bűneim várnak
testem börtönében, örökre.
Nem tudom,
mért cipelem őket magammal.

Megöltél.
Bolondul megöltél,
hogy megmentsd
a lakóidat.
Láttam 
a vádaskodókat, akik kikísértek
szülővárosom kapuin.
Fájt
otthagyni téged, szülővárosom.
Már olvadsz, akár a hó. 
Nem sajnáltad
hogy a lányod elmegy?
A fülem is belepirult,
pedig ártatlan voltam;
csak a hideg védett.

Nem árultalak el!
Te város, aki szültél.
Szerettelek
első érintésemmel,
szerettelek,
védtelek -
és elhagylak mégis.
Egyebet nem ismertem.
Testem és lelkem
friss egeden csüggött, 
akár az anyamellen.
Hogy tagadhatsz meg?
Megöltél
mert esztelenül és eszméletlenül
szerettelek.

Most elmegyek.
Utcáidra szórom
szerelmem kavicsait
lakóidnak,
kik behunyt szemmel járnak.
Most óvatosan, állhatatosan
szeretetemmel szórom fel az utcát,
a fagyott utcát, 
elszórom mindenem,
hogy a többiek
ne essenek el, 
ahogyan én elestem.

SZABÓ T. ANNA FORDÍTÁSA